Nyolcvan éve, 1944–45 vészterhes telén az egész országot pusztította, Budapestet pedig ostromgyűrűbe fogta a második világháború, két idegen hatalom csatározása. Régi újságcikkekből idézzük fel a hideglelős napok néha megrendítő, néha bizarr epizódjait.
Zelk Zoltán a kórházban látta utoljára. Félig már megvakult, karja a tolókocsi mellett csüngött, öntudatlan teste meg azt üzente, hát „miért emlékezzünk a világra, ha az nem akar emlékezni ránk”. Gyengéd, feminin költő volt, de használta a jasszt, a bizarrt: „Mint halott lánynak / Mosolyog a szája, / Mosolyog a hold / Lengyelországba.” Jókedvében ezt írta egyszer: „Szeretem a plajbászt hegyezni / Az arcom könyvvel meglegyezni”. Máskor meg: „Az én életem nem élet / Csak életet játszik // Az a fa vagyok kérlek / Aki a vízbe látszik”. Szép Ernőnek hívták, a kabátját és a lakóházát nem egész egy évtizeddel azelőtt sárga csillag jelölte. Közben nyers, mégis lírai naplót vezetett. Szegényes étkeiről (vajas kenyér, tea, cseresznye), kielégítetlen nemi vágyáról, elfojtásairól és a kikeresztelkedettek antiszemitizmusáról. Szívesen dicsérte a nők púderezett arcát, rúzzsal kiigazított száját a légópincében, mert jólesett nekik. De hozzájuk nem nyúlt volna, hisz férjük, vőlegényük a fronton, ő meg csak munkaszolgálatra való.
Bár Szépnek nem volt érettségije, nem mindenki látott olyan tisztán, mint ő. Suba Sándor például a német megszállás másnapján, március 20-án bablevest kanalazva döntött úgy, hogy baltával ott helyben megcsapkodja tizenegy éves nevelt fia fejét, megszerezni az élettársa által a gimnazistára íratott ingatlanokat, melyekben ő is hosszú ideje élt. Mit remélt a munkanélküli, vagyontalan ember? Miért nem tudott örülni annak, hogy frontra nem vitték, s enni adnak neki?
Nehezen kibogozhatók a tervei annak a Stefánia úti magánpalota főúri garzonlakásában (nagy, kis és fürdőszoba, teakonyha, gőzfűtés, telefon, garázs, „olcsó békebér”) élőnek is, aki a sikertelen kiugrási kísérlet és Szálasi hatalomátvétele utáni napon, október 16-án belvárosi cserelakást keresett étkezővel, leszögezve, hogy „zsidó ajánlat nem érdekel”. Tényleg nem látta a jövőt, hogy mi zajlik körülötte?
Ugyane napon a nyilas Virradat újság fontos örömhírt hozott. A tizennyolc éves Zsitvay, az MRTSE legnagyobb tehetségű rúdugrója elérte a 370 centimétert. Ez alapot adott a bizakodásra, ha továbbra is keményen dolgozik. A rákosmenti pálya felett ekkortájt gyakran húztak el angolszász és szovjet bombavetők. Ám elhivatott hősünk erről nem vett tudomást, egyre csak ugrált a magas ég felé. Persze nem mindenki volt hidegvérű. A hírben nestert írtak mester, és rekondereményt rekorderedmény helyett. Ilyenek a szedők.
A Virradat számolt be a Vádol a védő című krimi sajtóbemutatójáról is az Urániából, ahol már csak német és magyar filmeket lehetett játszani. A főszereplő Heinrich George volt, a legnagyobb német karakterszínész. Különös utat járt be. Önkéntesként harcolt az első világháborúban, megsebesült. Belépett a kommunista pártba, Bertolt Brechttel balos színházat csinált. 1933-ban kegyvesztett lett, 1937-ben feloldozást kapott. Játszott Fritz Lang filmjeiben, sőt a hírhedt Jud Süß, a valaha volt legantiszemitább moziban is volt kommunistákkal, amelyet Heinrich Himmler minden NSDAP-tag figyelmébe ajánlott. Életét egy NKVD-táborban fejezte be 1946-ban. 1994-ben megtalálták a sírját egy erdőben. Dns-ét azonosították, Berlintől díszsírhelyet kapott. Hol van ettől a mi Kiss Ferencünk, aki néhány hétre elfogadta a Nemzeti Színház vezetését Szálasitól, és nyolc évvel fizetett!
Érdekes korszokás volt, hogy az újság megírta a filmek és színházi darabok részletes történetét, drámai fordulatait. Tán azoknak, akik csókolózni jártak az előadásokra, és akiknek alibi kellett. Persze komoly dolgok is történtek, a Mikulás már ötödikén megkezdte a munkát. Így esett, hogy a közlöny szerint Lucz Gizella menyasszony vőlegénye, Szálasi Ferenc nemzetvezető államtitkári címet adományozott Lucz Gyula mérnöknek, a menyasszony bátyjának. Ekkoriban sokan kezdték használni Budapest-szerte a „lucgizi” kifejezést haragos nőtársaikra a gangon.
Budapest és környéke ekkoriban még tele volt nyúl- és tyúkketreccel, deszkakerítéses gyümölcsössel, szántóval. Utóbbi tulajdonosaira gondolva érdekes cikk jelent meg a talajművelésről. Tudni kell hozzá, hogy napjainkban terjed (terjed?) az az elmélet, amely tiltja a szántást, mert a mikroorganizmusokkal, rovarokkal, kisállatkákkal teli élő, két-három méter vastag termőréteget hamar húszcentisre apasztja, amit aztán semmiféle kemikália nem pótol. Ismeretlen szerzőnk azt kérte a gazdáktól, hogy hagyják a szántást, vagy legalább sekélyen végezzék. Nehéz volna a gondoskodásnak, haza- és emberszeretetnek szebb példáját találni akkor, amikor házak dőltek romba, emberek baltázták egymást, s a jövőt az döntötte el, hogy ki a vőlegény.
Illetve talán mégis.
A Szálasi-puccs másnapján jelent meg, hogy a megelőző évben 108 ezer házasságkötés történt (2023-ban 50 ezer), 287 ezer gyerek született (ma 85 ezer),
205 ezren haltak meg (ma 128 ezren), és a természetes szaporodás aránya 5,5 ezrelék volt (ma −4,3 ezrelék). A háborús veszteséget ekkor még nem számlálták össze, azt viszont igen, hogy egy év alatt 37 ezer, naponta száz csecsemő halt meg. Íme a kérdés és a válasz: hogyan nem tudunk mi, maiak boldogok lenni?
A Fortepanon 1300 fotó található 1944-ből, a legtöbbjén vidámak az emberek. Nevetnek a lányok a vitorlás hajón. A fürdőruhás hölgyek a tó partján. Az autóturisták a pihenőben és a Normafánál a napszemüveges, síléces fiatalember, mert vakít a hó. Sőt az is, aki törmelék mellett áll, vagy aki mögött hiányzik a bérház teteje. Valami ősi ösztönt érinthet meg a fényképezés, az csal mosolyt az arcokra, akárcsak most. Érdekesek a fotókon megörökített budapesti plakátok. Az egyik szigorú rendszabályokat közöl a légiriadóról. A másik azt kéri, hogy fegyverrel védd a hazát, vagy adj vért. Megint másikon pedig egy cirkuszi előadás műsora szerepel.
Nem találni nyomát, talán csak legendaként terjed, hogy valaki akkoriban áthúzta a Pestszenterzsébet szót a 32-es villamos tábláján, és azt írta fölé, hogy „Front”. Az adatbázis egyik legszomorúbb képe mást örökít meg: emberek, főleg nők, gyerekek vonulnak sárga csillaggal a Rákóczi úton. Ki csecsemőt visz a karján, ki aggastyánt támogat, s szabad kezüket feltartják. A kép közepén fiúcska halad öccse mellett, talán az Auschwitz nevű német hely felé. Mégis mosolyog, és illendően bólint az objektív felé. Talán mi lehetünk az elsők, akik most visszaköszönhetünk neki, s nyolcvan év távolából megköszönjük, hogy gondolt ránk akkor, és üzent nekünk.
Vissza kell kanyarodni az irodalomhoz, tényleg rossz napok jártak rá. A kültelki vagány, Tersánszky Józsi Jenő a ciántól a kézifegyverig mindennel fenyegette a nácikat, mivel imádott feleségét gettóba zárták. Sárikával akkor ismerkedett meg, amikor nélkülöző öngyilkosként a Dunába ugrott a régi Erzsébet hídról, ám meggondolva magát óriási üdvrivalgás közepette kiúszott a rakpartra, és a szenzációéhes sajtó hőst csinált belőle. Sárikát persze kitagadták vagyonos szülei. Szerelmük pedig olyan nagy volt, hogy amikor évekkel később az asszony megbetegedett, a Baumgartner- és Kossuth-díjas író felhagyott legfontosabb, lényegi tevékenységével, a kocsmába járással. Ezt csak az asszony halála után folytatta kötelességszerűen.
Akkoriban gyorsan fogyott a regény, sok volt a giccs is. Az egyik karácsonyra megjelenő ezt írta: „– Kislányom – felelte Ottó, rendreutasító hangsúllyal – a bácsinak nincs felesége. – Mért nincs? – tudakolta tovább Zsuzska. – Mert a bácsi nem óhajt megnősülni – felelte Zsigi. – Milyen kár – mondta magában Ottó. – Milyen jó – örvendezett befelé Eszter.” A mai olvasó nem hidegre, éhségre, bombáktól rázkódó házfalakra gondol, hanem hogy Ottó, a kulturális szocializmus ébredő híve férjül akarja a bácsit, Eszternek hasonló, de más irányú hajlamai vannak, Zsuzskát kommuna neveli, és a bácsi miért bácsi. Ja, ekkor volt Kossuth halálának az ötvenedik évfordulója, de már senkit nem érdekelt a Kossuth–Széchenyi- és a Kossuth–Deák-vita. Melyről mint hazánk romlásának fő okáról annyi szépet írt Bajcsy-Zsilinszky Endre, akit – c’est la vie – épp december 24-én akasztottak fel.
Messzi, idegen időnek tűnik 1944.
Pedig akkor is volt Vim, Ferenc József keserűvíz, Corvin áruház és Rába teherautó. Idén december 24-én az oroszok talán nem kezdenek támadást Budapest ellen, folytatni a világháború legbrutálisabb, de eltagadott pusztítását. Drezda, Hirosima és Nagaszaki még együtt sem éri el ennek mértékét, melyben csak a polgári lakosság 250 ezer embert veszített. Azon szilveszteri éjszaka legszerencsésebbjét Kárpáti Károlynak hívták. Kétszeres Európa-bajnok birkózó, déligyümölcs-kereskedő volt az Angyal utcában. Szilveszterkor kisebb társaságot hívott a lakására. Szépen ünnepelték az újévet, még játszottak is. A revolverével, mellyel aztán természetesen szívtájékon lőtte magát, ahogy az már ilyenkor gyakori. Becsületére legyen mondva, hogy a csaknem végzetes sebesülése után a saját lábán ment le a mentőautóhoz, hogy ne okozzon több nehézséget a sokat szenvedő embertársainak. Mert nemcsak a hülyeség, de minden emberi örök.
Nyitóképen: Szovjet katonák a Ferenciek terénél
Fotó: Fortepan
Éppen száz éve a nyilas uralom utolsó időszakát élte meg a vidéki Magyarország. De hogyan zajlott Szálasi országlása, és mit élt meg a lakosság ebből? Veszprémy László Bernát írása.
Szinte reménytelen feladatra vállalkoztak a Műcsarnok szakemberei, amikor úgy döntöttek, számba veszik a magyar animáció 111 éves történetét. A végeredmény azonban nagyvonalú és pazar lett: a Vízió, gesztus, kísérlet tárlatra érdemes minimum egy egész délutánt rászánni.
„Franciaországnak az a sorsa, hogy kreol nemzet legyen, és ez így lesz a legjobb!” – mondta Jean-Luc Mélenchon.
A Fidesz alelnöke és pártigazgatója az elmúlt időszakban nyilvánosságra került közvélemény-kutatások kapcsán a következőképpen fogalmazott: „Ne legyünk naivak, azoknál a kutatásoknál nem mérnek, hanem írják őket”.
A Mandiner politikai lap. Közel háromszázezer ember olvas minket naponta; ők rajtunk keresztül akarják megérteni, mi zajlik körülöttünk a világban, idehaza és külföldön egyaránt.
Knut Abrahammal Németország és Magyarország kapcsolatáról, valamint hazája jogállamisági kérdéseiről és új Ukrajna-politikájáról beszélgettünk. Interjúnk.
Abból kiindulva, hogy az Egyesült Államokra már nem lehet számítani, európai nukleáris elrettentés van kialakulóban, vagyis az USA helyett Franciaország fog megvédeni minket. Boris Kálnoky írása.
Az ember nem tehet jobbat, minthogy teljesíti Isten akaratát.
